2010 februártól ösztöndíj jár azoknak, akik hiányszakmát tanulnak


Az MR1 Kossuth Rádió január 5-én a Krónika című műsorában elhangzottak alapján:

 

A kevés jelentkezőre panaszkodnak a szakiskolák. A Szily Kálmán Térségi Integrált Szakképző Központ igazgatóhelyettese, Darázsné Nagy Terézia az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: alig, vagy egyáltalán nem tudják feltölteni szakiskolai osztályaikat.

Hogy többen jelentkezzenek az ilyen szakokra is, februártól havi tízezer forintot kapnak a hiányszakmát tanulók, szeptembertől pedig, ha jól tanulnak, akár havi 30 ezer forintot is zsebre tehetnek.

Parragh László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint az építőipar és a gépipar területén jellemző a szakemberhiány, pedig általában jól fizető állásokról van szó, csak szerinte manapság nem divatos a szakmunka, ezért nem jelentkeznek ezekre a képzésekre a diákok.

Az iskolaigazgató és a kamarai elnök szerint is sokat segíthet ez a néhány tízezer forint a többségében szegény családból jövő diákoknak.

Árpási Eszter, az IMPC munkaerő közvetítő humánerőforrás szakértője azt mondja, ezek valójában nem hiányszakmák, és a cégek hirdetéseire mindig jelentkeznek pályakezdők és gyakorlottak is. „Legfőképpen képzett szakembereket keresnek több éves tapasztalattal. Ami probléma, hogy azok a szakmunkások, akik rendelkeznek a megbízó által elvárt szakmai képzettséggel és tapasztalattal, azokat nem tudják megfizetni” – vélekedett.

 

 

Az IMPC Workservice üzletága több mint 2 éve foglalkozik speciális képzettségű szakmunkások közvetítésével, a legkeresettebb szakmák: karbantartó villanyszerelő, CNC gépkarbantartási tapasztalattal; CNC gépbeállító; szerszámkarbantartó; PLC programozó; robotprogramozó; szerszámkészítő.

A fenti szakmákban a válság ellenére is mutatkozik kereslet, főként olyan szakemberek iránt, akik igény szerinti speciális gépeken szereztek tapasztalatot.